Szamóca Október

A mult héten megint Magyar termelők látogatunk. Igen, látogatunk. A fiam is szaktanácsadó és ő is velem jött és elment is termelők a saját termelőkőrból látogatni. Megint egy érdekes hetünk volt.

Állomány
Sok szép állományt látunk. A legérdekesebb, szerintem az hogy a frigó sok helyen elég vegetatív. Sokkal vegetatívebb mint tavaly ilyenkor. Az érdekes és sépnek látszik, de lehet hogy nem olyan szép mint szeretnénk. Mert a virágrügydifferenciálodás inkább már indulni kelene. Ha még nem, ennek következémeny lesz: egy nagyon lombos tavasszi állomány, kevés bogyókkal, főleg ha rövid és relatív hídeg az ősz.
Azért egy pár termelőnél megstresszelteték az állományt, és így már egy kicsivel hamarabb indult a virágrügydifferenciálódás. A stresszelést a kiszáritással csináltunk: addig nem öntözni amig meg nem lankadnak a levelek.

Tápkockás
Évente több szaporitócégek szoktam látogatni, de érdekes hogy a sok szaporitóanyag között a Magyar általános a legszebb. Ez az odafigyelésnek köszönhető, de a közeg is. Sok Magyar termelők már elég régen átálták a tiszta kókuszra. Az jó drénezik így mindig levegés maradt a közeg, azért a gyökerek tudnak fejlődni. Ez itt lent lehet látni: gyöngyörü szép gyökerek és jó levegős a közeg.

A levegős szerekezet miatt jó drénezik is jó gyökerezik.

Lisztharmat
Egy pár termelőnél a lisztharmat egy napi vagy 2napi párásitással megoldották. A legtöbb talajvízben elég sok a bikarbonát. A párásitással az a bikarbonát a levelekre kirokodik. Emialt a lisztharmat nem tud fejlődni. Így ha azt ősszel csinálunk szinte permetezés nélkül teljesen tiszta maradt az állomány.

A fényképen látható állomány iyen módon lett kezelve. Semmilyen lisztharmatot nem találtom az állományon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük